Vállalati Pénzügyek A számítógépes "üzleti intelligencia" Magyarországon A számítógépes szakemberek az 1990-es évek közepétől néhány olyan fokozottan felhasználóbarát technológiát dolgoztak ki, amelyek nagyon jelentősen megkőnyítették a vállalatvezetők dolgát. Általuk ugyanis a vállalatvezetők nagyságrendekkel egyszerűbben és főleg gyorsabban szerezhettek információt mind saját vállalatukról, mind a piacokról és versenytársakról. Az új technológiák arra is képesek, hogy a meglevő információtömeget több forrásból eredően is összegezzék. Az ún. lefúrásos technológiával a számitógépes program nagyon megkönnyiti a döntéshozatalt, illetve lehetőséget ad a nyereségesség nővelésére. Gyors döntésekkel az üzleti sikerért A régóta ígért Executive Information System (EIS) tehát megérkezett, kialakult. Az ilyen rendszereket a szakirodalom "üzleti intelligenciának" (Business Intelligence) nevezi. A vezetési technikákról iró szakirodalom nagyon keveset foglalkozott ezzel a témával, róla szóló cikkeket, írásokat inkább a számitástechnikai szakirodalomban találunk. A BI Solutions Kft. 2002-ben Magyarországon azzal a céllal jött létre, hogy az "üzleti intelligenciát" bevezesse és természetesen a megfelelő megoldásokat értékesítse Magyarországon. A vállalatot egy nyolc éves közép-európai tapasztalattal rendelkező amerikai szakember, Ron Nawrocki alapitotta. A vállalat fő terméke, az ún. BI OctoPus, olyan technológia, amely a vállalat és a többi piaci szereplő szisztematikus, és nagy sebességű elemzése alapján felgyorsitja a döntéshozatalt. A termék az adatokat a már meglevő rendszerekből és folyamatokból gyűjti össze, majd a gyűjtési folyamat után úgy rendszerezi a meglevő ismereteket, hogy azok felhasználhatóak legyenek a hatékonyság és a nyereségesség növeléséhez, azaz végeredményben növelik a vállalat sikerességét. "Egy vállalatról összegyűjtött információk alapján meg tudom mondani azt, hogy melyik piacokon aktív, kik a kapcsolattartói, milyen termékeket árul, vagy mivel kereskedik, kik a partnerei, ugyanakkor nem vagyok semmivel sem okosabb annál, mint aki ugyanezt a technológiát használja"- mondta Nawrocki. Hozzátette, hogy a BI OctoPus a vállalat által az angol rövidítések alapján "15 P"-nek, magyarul: 15 összetevőnek (profit, üzleti partnerek, promoció, piaci szereplők stb.) nevezett technológiát használja, és függetlenül attól, hogy a vállalat kicsi vagy nagy, lehetőséget ad a nyereségesség fokozására. A BI technológia legismertebb használói között van az amerikai Wal-Mart kiskereskedelmi lánc, illetve a technológia óriás Cisco is. A Wal-Mart egyike az első olyan úttörőknek, akik ezzel a technológiával gyűjtik össze és elemzik üzleti információik teljes spektrumát azért, hogy megtalálják a bevételek és a nyereség növelésének lehetőségét. Az, hogy a Wal-Mart vitathatatlanul a világ legnagyobb kiskereskedelmi tevékenységgel foglalkozó vállalata és ráadásul nyereséges is, a módszer sikerességéről tanúskodik. Nawrocki rámutatott: amíg a Pepsi például dollármilliókat költött integrált rendszer bevezetésére, amely ráadásul sokáig tart, ls addicionális nyereséget is csak négy-öt év múlva biztosít, az "üzleti intelligenciával" mindez 3-4 hónap alatt elérhető. "Mindent, amit a mintegy 28 éves karrierem alatt csináltam, biztosan másképp tettem volna, ha ismertem volna ezt a technológiát" - jelentette ki. Lassú terjedés Közép-Európában Az üzleti intelligencia "bevezetésével Közép-Európa jelentős késésben van a világ fejlett országaival összehasonlítva. Az egyik ok a sok közül: a jól működő adatátviteli rendszerek hiánya, hiszen ezek szállítják az "alapanyagot" az üzleti intelligenciának". A BI előnye akkor mutatkozik meg igazán, ha az adatbázisok különbözőek. Az ún. erőforrásmenedszelő rendszerek (Enterprise Resource Planning [ERP]) bevezetése drága és hosszú ideig tart, ugyanakkor nem mindíg biztosít megfelelő eredményt. Ha a BI hatékonyan megoldja a vezetés kérdéseit, vajon miért kellene egy vállalatnak egy költséges új ERP rendszerbe pénzt fektetnie? Nawrocki szerint az "üzleti intelligencia" magyar piacra való bevezetése a vártnál lasabban történik, mint azt korábban gondolta. "Öszintén szólva 18 hónap után kb. ott tartunk, ahol az eredeti elképzelések szerint 6 hónap után szerettünk volna lenni. A magyar piacon minden legalább két-háromszor annyi ideig tart, mint a fejlett országokban". Úgy véli: a magyarok azért szkeptikusak az "üzleti intelligenciával" szemben, mert az túl jónak és ehhez képest túl olcsónak találják. Felhívja a figyelmet a táblázat-kezelőprogramok analógiájára is. Elhitte volna vajon egy vezető pár évtizede, hogy létezik egy olyan technológia, amely használónkénti 700 USD ráfordítás mellett a pénzügyi elemző termelékenységét 400%-kal tudja megnövelni, vagy hogy idővel képtelenek lesznek táblázatkezelő nélkül egy vállalkozás vezetésére? Pedig ahogy a táblázatkezelők megjelenése megváltoztatta a vezérigazgatók, pénzügyi vezetők, bevételért felelős munkatársak munkáját 20 évvel ezelőtt, éppúgy változtatja meg a munkát az "üzleti intelligencia" (BI) megjelenése is az új évezred elején. A BISolutions által végzett közvéleménykutatás szerint Közép-Európában a vezérigazgatók és pénzügyi vezetők csak mintegy 1%-a használja az "üzleti intelligenciát" a nyereségesség nővelésére. Ez a szám mutatja, milyen óriási a növekedési lehetőség. A vállalatvezetők részére tartott különböző prezentációkon a BISolutions sokszor használja azt az érvet, hogy először csak egyes részegységeikre, tulajdonképpen pilot programként vásárolják meg az "üzleti intelligenciát". A költségek így még alacsonyabbak, a bevezetés ideje igen gyors, az üzleti rizikó pedig jóval kisebb annál, mint ha a megoldást azonnal az egész vállalatra alkalmaznák. Egyes esetekben az "üzleti intelligencia" alkalmazásának egyik akadálya Közép-Európában, hogy az teljes körű transzparenciát biztosít, "szürke" üzletekre nincs lehetőség. Szerencsére Magyarországon ez a jelenség már nem jellemző. Nawrocki úgy látja: nem elég egy új terméket csak bemutatni, az is nagyon fontos, hogy a felhasználó első kézből kapjon gyakorlati tapasztalatokat. Ha egy vezető kipróbálja az OctoPus használatát, azonnal megérti előnyeit. Ezért mindenki, aki részt vesz a BISolution egy prezentációján, 15 perc erejéig kipróbálhatja az "üzleti intelligencia" használatát. A BISolutions által tartott workshop-okon a résztvevők kapnak egy feladatot, amely feltételezi, hogy a vállalat nyereségessége számottevően csökkent, s a feladat ennek megszüntetése. Minden résztvevő kap egy PC-t, hiszen a rendszer PC-re van tervezve, és a BI Octopust használva kell a feladatot megoldania. Általában mindenki gyorsan eljut a megoldáshoz. A BISolutions elérhetősége: 319-1109 vagy sales@bisolutions.hu, esetleg pénzügyi tanácsadóján keresztül, FX-Trade Kft.: 30-565-98-25 vagy czimer@mail.datanet.hu. Dr. Czímer József
|
![]() |
||
|